Rólam

pic_1

Néhány szót magamról

Mucha Orsa lakberendező vagyok. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen már 6 éves korom óta tudom, hogy mi szeretnék lenni. Már a gyerekszobámban is folyamatosan a bútorokat tologattam, hogy megnézzem, hogyan jobb a szoba elrendezése.

Gimnáziumi éveim végén rajz és műalkotások elemzéséből érettségiztem. Az érettségi után a közgazdasági pályát választottam, majd pár év marketinges munka után lehetőségem volt kiköltözni Brazíliába. Az ott eltöltött idő ráébresztett arra, hogy a belsőépítészet és a lakberendezés az, ami az életem értelme, így hazaköltözésem után 2004-ben megalapítottam az ONO Design Kft.-t. A cégem főleg bútorok tervezésével és kivitelezésével foglalkozott a teljeskörű belsőépítészeti tervezés mellett. Időközben elvégeztem az ATELIER lakberendezői iskolát és Milánóban volt szerencsém szakmai gyakorlatot eltölteni a D&G egyik üzletének tervezésénél.

Nagyon nagy hangsúlyt fektetek az ügyfeleimmel való kommunikációra. Munkám célja, hogy a megrendelőim igényeinek legmegfelelőbb, praktikus és tetszetős belső tereket alakítsak ki. A tervek elkészítése után is ott állok az ügyfelek mellett és segítek a kivitelezővel folytatott kommunikációban, vagy akár a lakberendezési kiegészítők vásárlásában.