Vélemények

Amikor hosszas tervezgetés után építkezni kezdtünk, úgy éreztem, pontosan tudom, milyen stílust, hangulatot szeretnék. Hamar kiderült azonban, hogy a fejemben élő képet nem is olyan könnyű más számára láthatóvá tenni. A kivitelezőnk javaslatára vontuk be a folyamatba Orsát, az ő segítségével túlszárnyaltuk a legszebb álmainkat is. Hatalmas segítség volt, tudta, hova kell menni függönyért, tapétáért, bátorított, amikor kellett, és akkor is szólt, amikor túlzottan elrugaszkodtunk a valóságtól. Határozottan állta a sarat a mesteremberekkel szemben is.

 

Nélküle biztosan kétszer olyan stresszes lett volna az építkezés és csak fele olyan szép a végeredmény!

Köszönjük!

Lányi Judit , Budapest, 2012. 10. 21.

Mindig szerettem volna egy modern és egyben hangulatos lakást. Volt egy konkrét elképzelésem, de tudtam, hogy segítségre lesz szükségem ahhoz, hogy az álmom valósággá váljon. Orsihoz fordultam szaktanácsért, aki türelemmel és mérhetetlen kedvességgel, szeretettel terelgetett engem a jó irányba. Mindent értett, amit kértem és sokat lágyított, finomított az elképzeléseimen. Egy igazi ékszerdobozt varázsolt a lakásomból. Minden nap egy öröm számomra hazamenni és a vendégek is a csodájára járnak. A Polgári Otthonban is megjelent a lakásom Orsinak köszönhetően. Ha lesz egy családi házunk, biztos ő fogja lakberendezni!

 

Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy szuper profi és nagyon kedves lakberendezőt szeretne!!!

Balogh Dóra, Budapest, 2011. 03. 18.
http://muchaorsa.hu/portfolio-view/sun-palace-lakas/